top of page

Inspiráló: Netflix&Chill I.

A karantén ideje alatt, a sok hasznos tevékenység mellett, beszuperáltam én is egy hivatalos Netflix előfizetést. Ami utólag visszanézve - sajnos, nem sajnos - életem leghasznosabb befektetésének bizonyult,tekintve az eltöltött netflixes órák számát és a havi 2200 forintot, amit nagy nehezen rászánt a család “felesleges költekezés a gyereknek” címen. Persze, low budget sorozatnézős oldalakon, mint a Sorozatbaráton vagy az Indavideón már köszönőviszonyba kerültem a sorozatnézéssel mint külön űzött hobbival, avagy a sorozatjunkie-léttel, de szerencsére hosszú távon sose tudtam rászokni a sorozatokra, előbb-utóbb mindig felváltották a könyvek és a zene ezt a tevékenységet. A sorozatokhoz valahogy úgy állok, mint az édességekhez; kis mértékben élvezetet nyújtanak, és csak pont annyi bűntudatom van utána, hogy az még jól essen, de egy bizonyos mérték elvesztése után már károsnak találom. Az alatt az idő alatt, amit eddig sorozatnézéssel töltöttem, ha egy teljesen új nyelvet nem is, de egy orosz cirill ábécét simán megtanulhattam volna. Hogy minek, azt nem tudom, de ez is egy lehetőség lett volna.


Ha a cirill betűket elsajátítani nem is, de megnézni szerintem tartalmas és szórakoztató sorozatokat legalább az összejött. Alapvetően olyan filmeket igyekszem nézni, amelyek tényleg fontos kérdéseket vetnek fel, annak árán is, hogy mindez lassabban bontakozik ki, és akár három órákat kell ülnöm értük (lásd a Tarkovszkij filmeket, mint a Solarist vagy a Sztalkert, vagy a nem rég Oscarra jelölt Roma volt egy ilyen meghatározó filmélményem). De bűnös lelkem szeret néha csak kikapcsolódni, majd bekapcsolni a Netflixet, és Chillelni egyet. Ennek ellenére őszintén hiszem, hogy ha egy sorozat szól valamiről (legyen az bankrablás vagy egy vidéki lány élete), akkor már érdemes megnézni. Úgyhogy bármennyire is utálom magam azért, mert (túl) sok órát ültem a karanténban a Netflix előtt, valahol akkor is azt érzem, hogy megérte. Legalább egy cikk és néhány kedves emlék erejéig.


La casa de papel (“A nagy pénzrablás”)


Ez egy spanyol sorozat (amit egy nagyon alapvető olasztudással is valamennyire érteni lehet, teljesen megdöbbentő), amely a legnézettebb sorozat volt Magyarországon még néhány hónapja. Egy spanyol sorozat szóljon akár egy nagyon gazdag magángimnázium különc ösztöndíjas diákjairól (Elite) vagy egy nagyon precízen megtervezett, már-már hihetetlen bankrablásról (La casa de papel), a spanyol életérzés, a spanyolos szenvedély, legyenek bármennyire is drámai pillanatok benne, akkor is nagyon erősen érezhető a sorok mögött.

A szenvedély, életöröm mindig ott lebeg még egy nagyon kilátástalan élethelyzetben is, és ezt egy kilátástalanabb időszakban, vagy csak simán egy átlagos napon is derűvel tölti el, ha ezt látja az ember. A karakterek nagyon határozottak első látásra is (“A titokzatos, kiszámíthatatlan vonzó nő”, “A fiatal, naiv szerelmes fiú”...), és engem érdekelt volna jobban a szereplők háttértörténete, úgymond “mélyebben” megismerni a karaktereket. Másik hibája maga a harmadik évad, de lehet, csak azért érzem így, mert az első két évad túl magasra tette a mércét. De. Ezektől eltekintve, a La casa de papel, egy nagyon eseménydús, izgalmas, szórakoztató sorozat, és szívem szerint azt mondanám, hogy maga a spanyol mentalitás miatt érdemes végignézni.

Breaking Bad (nagyon gáz a magyar fordítás)


Egy életébe belefásult, középkorú kémiatanárról szól főképp a sorozat, akinél előrehaladott tüdőrákot állapítanak meg. A terhes feleségét és rokkant kamasz fiát nem akarja magára hagyni, ezért úgy dönt, hogy metamfetamint kezd el főzni, legalábbis ez az ürügy. Láthatjuk, hogy az új szakmája/hobbija/fizukiegészítése legalább szól annyira az elnyomott, frusztrált, nem megbecsült életéből való kitörésről, mint magáról pénzről és a családjáról (ez egy személyes meglátás). A társa, aki az árusító, egy volt, bukott diákja, Pinkman, bár nem a legambiciózusabb figura, később nagyon meg lehet szeretni őt jóindulata és éppen szórakoztató mértékű tétovasága miatt. Többet nem is mondanék, az első évad, második rész vége pedig zseniális.

The end of the fucking world (értjük)


Amikor egy ember nagyon a mélyponton van, nagyjából ehhez az érzéshez tudnám hasonlítani ezt az egész sorozatot. Csak a sorozatban tényleg világgá mennek, nem csak gondolkodnak rajta. Nagyon abszurd, nagyon fekete, nagyon szerethető.

Anne with an e (szó szerinti fordítás)


Ez egy eléggé más sorozat, mint az eddigiek (de igazából azok sem összehasonlíthatóak egymással). Ha a sztereotípiáknak engedünk, akkor ez egy “lányosabb”, nagyon megható és inspiráló sorozat. Egy kedves barátnőm ajánlotta, és nagyon hálás vagyok neki emiatt. Az összes Anne Shirley adaptációt közül számomra ez lett a legkedvesebb (voltak mélypontok), akinek nem mond sokat az Anne Shirley név, azoknak különösen ajánlom. A sorozat egy árva lány történetét meséli el, akinek sosem volt otthona. Én valahol a harmadik rész után minden részt megkönnyeztem. (((Három évados))).


Írta: Szigeti Dominika

bottom of page