Utas és holdvilág ajánló - Poket könyvek

2018 tavaszán megjelentek az első Poket-automaták Budapest különböző pontjain (hogy egész pontosak legyünk, április 11-én – nem véletlenül, hiszen ez a költészet napja). Látszatra csokit és ropogtatnivalót tartalmaznak, mint a hármas metró aluljáróinak automatái. Azonban, ha az ember éhségében 350 forintos Snickersre vagy Marsra vetemedne, megkörnyékez egy ilyen automatát, közelebb érve jól láthatja, hogy egész másról van szó - könyvekről, méghozzá egész kicsi, 6-8 centis darabokról, amelyek épp elférnek az ember zsebében. A Poket célja pont ez; hogy az okostelefon és a rengeteg 0-24-ben elérhető applikáció mellett legyen egy irodalmi értékű könyvecske is nálad - már ha akarod -, amit elő tudsz kapni, akár az előbb emlegetett hármas metrón. Milyen is lenne egy olyan világ, ahol az emberek a közlekedési eszközön Facebookozás /néha egészen érthetetlen dühkitörések és egyéb más viselkedési szokások helyett József Attila kötetet olvasnának? Elég elképzelhetetlen tűnik, ugye? Persze, nem biztos, hogy mindenki JA-t szeretne olvasni szabadidejében.

Mindezek ellenére voltak olyanok, akik mertek nagyot álmodni és tenni effelé világ felé egy „kis” lépést. Így jött létre a Poket, eme zsebkönyvek összessége. A „kis” lépésből mára Poket-közösségek, további rengeteg automata, rendezvények és sokszorosan újranyomtatott könyvek jelentek meg az ország egyre több pontján. És ami a legjobb, hogy mindössze 990 forintba kerül egy kötet. Az első könyv, ami nyomtatásra került, a kék borítós Utas és Holdvilág - ez számomra az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb könyvévé vált.

A történet egy elég idillinek hangzó olaszországi nászútra varázsolja el az olvasót (még hogy ha pillanatnyilag nem is túl idilli körülmények uralkodnak ott). Aztán egy olyan világba is, amelynek középpontjában még véletlenül sem a nagyzolós, olaszos lagzik, szerelmi vallomások, sokkal inkább az önmagunk keresése, a kamaszkor elengedése, a szürke polgári élet elleni lázadás áll. Főhősünk, a frissen nősült Mihály, akinek az első éjszakák egyikén visszatérnek örvényszerű látomásai, melyek még nagyon régen, kamaszkorában kísértették őt. Eközben felbukkan rég nem látott barátja (már ha barátnak lehet nevezni őt; inkább maradjunk egy visszatérő, érdekes figuránál) Szepetneki János, akivel ugyan alig néhány mondatot vált, mégis megtudja, hogy régi társaságuk egyik ma már papként élő tagja, Ervin, szintén itt van Olaszországban, illetve kissé meg is ingatja új feleségében, Erzsiben. A véletlen és a direkt hatására végül úgy dönt, felkeresi Ervint, még ha egész házassága is rámegy erre.

Mint ahogyan az eddig felvázolt alapszituáció is sugallhatja, a történet maga és a könyv szereplői, azoknak cselekedetei sem fekete-fehérek. Bár a nevek alapján (Mihály, Erzsi, János, illetve egy elég feltűnő név és szereplő is megjelenik; Éva) jobban hasonlít első hallásra egy Jókai-féle kötelező olvasmányra (aminek szintén megvannak a maga szépségei, egész konkrétan az Aranyemberre gondolok, amit most kéne olvasnom). De az Utas és Holdvilág szereplői egyáltalán nem egyszerű, archetipikus Józsi, a paraszt, vagy Mari, a szegény, de kedves leány karaktereket jelentenek. Sok mindenért lehet szeretni ezt a könyvet – tényleg - és ízlés kérdése, ki mit szeret, vagy épp nem szeret benne, de eddig, az ismerőseimmel beszélgetve a regényről valahogy mindig felmerült a szereplők összetettsége, az emberi lélek kiszámíthatatlansága, bonyolultsága. A könyv nem ítélkezik, pedig könnyen el lehetne ítélni Mihályt, például amiért elhagyta feleségét a nászútjuk közepén – mégis, ahogy egyre jobban megismeri az olvasó a történetet, és ezáltal a szereplőket is, nem tudja azt mondani, hogy Mihály hibát követett volna el; az olvasó nem tud haragudni rá. És ez még nem is egy olyan tette, ami igazán fontos lenne az útkeresése szempontjából. Igazából csak megtörtént, ez csak egy döntése volt a sok közül (persze lényeges, de közben mégsem olyan fontos, mint ahogy az ember képzelné). A történet csak ezután kezdődik el igazán. Sokkal inkább az számít, ami a lerövidített nászútja utáni időszakban következik, az utazás során.

Ez a történet, még ha a főszereplője Mihály is, egyáltalán nem csak róla szól. Az összes olyan emberről, aki valaha megkérdőjelezte az életét, hogy van-e értelme annak, amit csinál, szereti-e tényleg azt a személyt, akivel él. Azt az életét éli-e, amit kamaszként elképzelt? Egyáltalán afelé halad, vagy már rég lemondott az álmairól? Elfogadtuk, hogy nem mi választjuk a sorsunkat, és követjük a jól kikövezett, mindenki számára „megfelelő” utat? Tudok-e boldogulni egy „megfelelő életben”? Egy „megfelelő élet” egyáltalán lehet-e az én életem? És még a végtelenségig lehetne folytatni.

Bár főképp Mihály szemszögét ismerjük meg és az ő kalandjait követi végig a történet, de sokszor (volt) felesége, Erzsi gondolataiba is bepillantást nyerünk, ami szintén egy igen izgalmas helyzetet vázol fel: hogyan reagálhat a történtekre a másik fél? – elég sokféleképp. Lehet összetör, fellázad, sarkára áll, öngyilkos lesz…? – ez mind beleférne az Utas és Holdvilágba. Talán Erzsi karaktere a legkevésbé összetett a többihez képest, mégis megvan a helye és a saját útja, amit végig követhetünk és aztán eldönthetjük magunknak, hogy egyetértünk-e vele, vagy sem.

De nézzük meg az úgynevezett „mellékszereplőket”, akik elvileg csak egy részét tehetik ki egy történetnek, ez esetben Mihály önkeresésének, mégis ebben a regényben rendkívül meghatározóak. Az összes kamaszkori barátja (Szepetneki János, a pap Ervin, Ulpius-ék…), az útjába tévedt személyek (a kocsmáros lánytól a művészettörténészig), a budapesti, kissé nyárspolgáribb/hétköznapibb figurák (Erzsi előző férje, Mihály apja…) mind olyanok, akikről nem lehet nem beszélni. Kissé úgy vannak beállítva a szereplők, hogy egy ember vagy nyárspolgár és éli a szürke mindennapokat, csendes magányában, kiüresedve, szinte egy mókuskerékben, aminek nincs célja és nem lehet kiszállni belőle. Vagy egy különleges személyiség, aki meg kissé őrült, de kompromisszum nélkül azt csinál, amit akar, szenvedélyes és tényleg érdekes dolgokkal foglalkozik, mint történelem, művészetek, könyvek, színház (itt jól kirajzolódik Szerb Antal értékrendje). És e kettő véglett között nincs átmenet. Születni kell, hogy meglegyen a hajlam rá, hogy más életet éljen valaki, mint mások, de az ő döntése, hogy melyik oldalra áll. Arra az oldalra ahol azok az emberek vannak, akik találnak egy fix munkát, megházasodnak valakivel, akivel jó ötletnek/biztonságosnak tűnik összeházasodni, látja már előre a számára legkedvezőbb, idős korára is kitartó életbiztosítását vagy pedig ezeket a szokásokat felrúgva, a titokzatos, ám a kiszámíthatatlan ismeretlenségben éli az életét.

Emlékszem, ahogyan olvastam a könyvet és szóba jöttek először az Ulpius-testvérek, faltam a sorokat: mikor tudok meg egy újabb kis morzsát Tamásról vagy Éváról… Annak ellenére, hogy Tamás már tragikus módon meghalt nagyon fiatalon, jóval az előtt, hogy Mihály útja elkezdődött volna. Ulpius Éva gyakorlatilag Mihállyal szemtől szemben az ottani jelenben, alig szerepel, Tamás pedig egyáltalán nem,mégis annyira emlékezetesek és meghatározóak, hogy nehéz elmenni emellett a „teljesítmény” mellett. Azt hiszem, már a karakterük önmagában így egy művészeti alkotás. És persze Mihály is, akivel könnyen azonosulni tud az olvasó a maga kissé elvont, elveszett, melankolikus világával együtt.

Szerb Antal nem csak író, hanem egy igen nagy tudású művészettörténész is. Olaszország elég sok szabad teret ad néhány kisebb művtöri-etapjához, amik még egy magam fajta mezei laikus számára is érthetőek és élvezhetőek. Más könyveiben is megjelenik ez a fajta tudós hozzáállás, ami érdekes színezete a könyveinek. Másik különlegessége a regénynek, azok a leírások, amelyek után egészen a bőrödön érzed Olaszország hangulatát, az összes apró macskaköves járdaszegélyével és ókori építményével együtt. Rengeteg városkát, majd Rómát is bejárhatjuk, Mihály sokkal fontosabb belső utazása mellett. Az út már a címben is elkezdődik, és egészen a legvégéig tart. Egy igazi utazás az olvasó számára is.

Amiről eddig nem beszéltem, pedig talán ez a lényege az egész könyvnek, az a melankólia, ami az egész Utas és Holdvilág életérzést átjárja – mert igen, ez is lehet egyfajta életérzés. A halál, mint egyik legnagyobb és legfontosabb misztikum, a teljes elveszettség érzése, a felnőtt élet kegyetlen világáról, mind őszintén szól ez a néhány száz oldal. Egy barátom úgy fogalmazott, hogy „veszélyes” olvasmány ez a könyv és nem érti miért nincs odaírva legalább a borítójára, hogy aki érzékenyebb, legalább számítson arra a sokkra, ami érni fogja. Szerintem ez kissé túlzás, de közben megértem azt is, aki így gondolja. Minden életszakaszban valahol kamaszkortól kezdődően, mást és mást jelent; teljesen mást jelent 16 évesen és 36 évesen a regény, de minden életkorban hatással van az emberre. Olyan hatással, hogy amikor befejezed és leteszed a könyvet, nehéz nem beleragadni abba a hangulatba, ami annyira jelen van végig, amitől annyira Utas és Holdvilág. Egy szenzitív időszakban „bele is tud halni” az ember, mégis jól esik elmélyedni benne. Nekem legalábbis jól esett. Egy igen sokat mondó idézettel zárnám ezt a rettenetesen elfogult, felvállaltan nem szakértő szemszögből megközelítő „elemzést”:„Az ember mániákusan, veszendően, a pokol és a halál határán vágyódik valaki után; keresi, kergeti, hiába, és az élete elsorvad a nosztalgiában.”Jó olvasást mindenkinek!

Akiket elkapott az

Utas és Holdvilág feelingje ajánlom ezt a

francia-angol-olasz, de hangulatában teljesen francia művészfilmet (nem hiszem el, hogy a filmzseni Bernardo Bertolucci ne találkozott volna a már film forgatása előtt megírt Utas és Holdvilággal):

Álmodozók (2003, film):

írta: Szigeti Dominika